2010. november 28., vasárnap

Vásár után...

Fantasztikus volt az idei novemberi vásár a Petőfi Csarnokban. Állíthatjuk, hogy eddig ez volt a legjobb. Mind a vásárlókat, mind a hangulatot, benyomásokat tekintve. Most külön asztalnál tartottuk a gyöngyfűzést, ezáltal minden érdeklődőnek jutott hely, hogy leüljön fűzni valamit. Voltak évről-évre visszatérő lelkes gyöngyfűzők, akiket már ismerősként köszöntöttünk és nagyon örültünk, hogy megint kilátogattak a vásárra. Mindkét nap egymásnak adták a széket az érdeklődők, nemre korra való tekintet nélkül. Bizony ám, fűzött karkötőt nagycsoportos kisfiú az anyukájának, de volt nagymama is, aki már többször is fűzött velünk. Egy szó, mint száz elfáradtunk a második nap végére, de mégis nagy örömmel gondolunk vissza. Már várjuk a márciusi vásárt!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése